jún
5

bölcsesség.

| Szerző: pocokcicca | 11:38 pm

Nincs olyan nagy költő, zeneszerző, festőművész vagy szobrász, mint a szerelmes. Ahhoz, hogy a művész megértse a szenvedés nagyszerű költészetét, előbb magának is szerelmesnek kell lennie. Nem a költők alkották a szerelmet, hanem a szerelem alkotta a költőket.
Liviu Rebreanu

A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.
Pablo Picasso

Vajon mi végre kaptuk a teremtőtől a művészetet? Azt hiszem, elsősorban azért, hogy meghatározó része legyen életünknek, hogy felfrissítse a szürke és piszkos hétköznapokat, hogy varázserejével talpra állítsa az eltiport embert az emberben. Ha nagyon banális akarnék lenni, azt mondanám: azért, hogy boldogságunk legyen a boldogtalanságban. Belátom, ostobaság ezekről beszélni a mai világban, hiszen korunk vezérlő eszméje a jólét, a haszonelvűség, s úri parfüm hozzá a pénz ringyó-szaga. De azt leszögezhetjük: a művészet mindig gyógyír, mindig humánus, ám néha néma kegyelet helyett ordító kegyetlenség. Mert sokszor csak az észveszejtő kitárulkozás segít elviselni a tragédiák fájdalmát.
Fazekas István

 
  

A bejegyzés trackback címe:

https://pocokcica.blog.hu/api/trackback/id/tr652059568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása